Oldal kiválasztása

Március 15-ig maradnak a korlátozások

2021 február 26

Március 15-ig változatlanok maradnak a koronavírus-járvány második ütemében meghozott védelmi intézkedések – mondta a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője a testület csütörtöki online sajtótájékoztatóján, megismételve a Miniszterelnökséget vezető miniszternek a Kormányinfón elhangzott bejelentését.

Kiss Róbert elmondta: a kormány az operatív törzs és a járványügyi szakemberek javaslatára – miután elindult a járvány harmadik hulláma és ezzel a fertőzöttek számának emelkedése – úgy döntött, hogy március 15-ig változatlanul fenntartja a második ütemben meghozott védelmi intézkedéseket. Továbbra is hatályban maradnak tehát a maszkviselés, a kijárási tilalom, a közterületi magatartási szabályok, a csoportosulásra, gyülekezésre vonatkozó tilalmak, az üzleteket, szabadidős létesítményeket érintő korlátozások, valamint a rendezvénytartás szabályai.

A járvány miatt elrendelt védelmi intézkedések rendőri ellenőrzéséről szólva az alezredes elmondta, szerdán 119 emberrel szemben léptek fel a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt, a kijárási tilalom, illetve a kijárási korlátozás ellenőrzése óta 26 482 ilyen intézkedést rendeltek el.

A fellépésre 189 ember esetében azért volt szükség, mert nem tettek eleget a 10 ezer lakosúnál nagyobb településeken a közterületi maszkviselésre vonatkozó önkormányzati rendeletben foglaltaknak. Közülük 21 embert figyelmeztettek, 50 embert helyszíni bírsággal büntettek, 118 ember ellen szabálysértési feljelentést tettek – ismertette.

Tizenegy ember a tömegközlekedési eszközökön, vagy azok várakozóhelyein, 29 pedig üzletben, bevásárlóközpontban nem viselte a védőeszközt. A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó korlátozó szabályok megszegése miatt a jogszabály hatálybalépése óta 834 rendőri intézkedésre volt szükség.

Ebből 214-szer az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 620 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására, az ott-tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be – sorolta az alezredes.

Kiss Róbert tájékoztatása szerint szabálysértés miatt – keddhez hasonlóan – szerdán sem zárattak be vendéglátóhelyet a rendőrök. Az elmúlt napon 345 emberrel szemben intézkedtek a kijárási és a közterületi magatartási szabályok megsértése miatt, ezzel 42 409-re emelkedett a rendőri intézkedések száma a kijárási tilalom, illetve a kijárási korlátozás ellenőrzése óta.

A Magyarország területén személyforgalomban átutazókat érintő korlátozásokról szólva azt mondta, a tranzitszabályok megsértése miatt szerdán 65 alkalommal léptek fel, a tavaly szeptember óta tartó ellenőrzéseknél a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 12 414-szer intézkedtek.

A hatósági házi karanténban lévőket szerdán 11 751 esetben ellenőrizték a rendőrök. Aznap 6247 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, jelenleg 29 389-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 2903-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat.

Orbán Viktor: Mindenkit be tudunk oltani egy héten belül, ha jelentkezik

Mindenki vegyen rá legalább egy, eddig be nem oltott embert, hogy vegye fel a koronavírus ellenivédőoltást, ötszáz beoltottból ugyanis egy fertőződik meg és a betegség lefolyása nála is enyhébb, mintaz oltatlanoknál - kérte a miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi...

Müller Cecília: a vírus variánsai miatt indokolt a harmadik oltás

A koronavírus variánsai okozhatják az új megbetegedések többségét, ezért egyes sérülékeny csoportoknál indokolt a harmadik oltás - mondta el az országos tisztifőorvos a közmédiának kedden. Müller Cecília közölte: a harmadik oltás felvételét elsősorban időseknek,...

Az újraindítás következő lépései

A felnőtt magyarok több mint 50 százaléka már megkapta az oltást, ezzel továbbra is élen járunk az uniós országok között. Amikor a beoltottak száma eléri az 5 milliót, újabb intézkedéseket hozhatunk az élet újraindítása érdekében, a kormány feloldja a járványügyi...

Szlávik: rendkívüli mértékben javul a járványügyi helyzet 

A járványügyi helyzet rendkívüli mértékben javul, nagyban csökken az aktív fertőzöttek száma, és a kórházak intenzív osztályain is kevesen vannak - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa szerdán az M1 aktuális csatornán. Szlávik...

Szombattól a kijárási tilalom kezdete éjfélre módosul

Újabb szakaszhatárhoz érkezünk a járvány elleni küzdelemben, szombattól a kijárási tilalom kezdete éjfélre módosul, este 11 óráig lehetnek nyitva a boltok és a vendéglátóhelyek - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című...

Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app